Halhatatlan

Trailer

Órákig zötykölődtünk a buszon, míg végre a vidámparkba értünk. Minket csak egy dolog érdekelt, hogy felüljünk a mai napon megnyílt Ördöghordó nevezetű óriáskerékre. James nélkül máris másnak láttam az ördöghordót. Rozogának, koszosnak és veszélyesnek láttam. Ahogy felértem a tetejére éreztem, hogy meginog alattam a talaj, meglazulnak a csavarok, majd kiesnek helyükből. Kiestek a csavarok és abban a pillanatban kiestem az üléssel együtt. Nagy sebességgel csapódtam az aszfaltba. Pánikroham tört ki. Nem állt le a szívem, lélegzem, és egy karcolás sincs rajtam. Kinyitottam a szemem, mire egy nő a hátsó sorból felsikoltott. Lassacskán felálltam. Az emberek ekkor rájöttek, hogyha ebbe nem haltam bele, mint egy normális halandó, akkor én nem vagyok az. Inkább átok, mintsem áldás. Kimentem az utcára, szembesülni a világgal, de félt tőlem. Ahogy mindenki. Odajött hozzám, letörölte könnyeimet, és így szólt:

- Én nem félek tőled. Mert ettől még ugyanúgy közénk tartozol. - válaszolta komolyan, egyenesen a szemembe nézve. - Mark vagyok.

- Miért csókoltál meg, hiszen tudtad, hogy felébredek?

- Pont azért, mert tudtam, fel fogsz ébredni.

Úgy volt örökre együtt maradunk. Nap, mint nap egyedül ülök a karosszékemben, és gondolkozom, felkutatom emlékeim boldog perceit. Bárcsak belehalhatnák bánatomba. De mind hiába, bárhogy könyörgök, nem hozhatom vissza őket. Halhatatlan vagyok.

Az üresek

1. fejezet

Órákig zötykölődtünk a buszon, míg végre a vidámparkba értünk. Az a jellegzetes vattacukor illat fogadott minket. Minket, Jamest és engem, Vanesszát. Mindenfelé boltsorok voltak. De minket csak egy dolog érdekelt, hogy felüljünk a mai napon megnyílt Ördöghordó nevezetű óriáskerékre. Ahogy megláttam, elkezdtem szaladni az óriáskerék felé. Hosszú sor gyülekezett türelmetlen emberekkel. Beálltunk a végére és vártuk, hogy mikor indulhatunk. Émelygés fogott el és olyan volt, mintha gombóc lenne a torkomban. Rossz előérzetem volt, de nem mertem elmondani Jamesnek. Felültem és a jegypénztáros bekötötte az övem és James is ült volna be mellém, de a pénztáros visszafogta a kezével.

- Maga már nem fér fel. - erre a kijelentésre kapálózni kezdtem, de nem tehettem semmit. James nélkül máris másnak láttam az ördöghordót. Rozogának, koszosnak és veszélyesnek láttam. Ahogy felértem a tetejére éreztem, hogy meginog alattam a talaj, meglazulnak a csavarok, majd kiesnek helyükből. Az egész helyzetet lassított felvételként éltem meg, vagy... haltam meg.

Mikor megáll az idő

2. fejezet

Kiestek a csavarok és abban a pillanatban kiestem az üléssel együtt. Szédítő magasságból estem le és mind tudtuk ezt nem lehet túlélni. Szinte megállt az idő. Nagy sebességgel csapódtam az aszfaltba. Pánikroham tört ki. James segítségért szaladt. Nem maradt senki és semmi. Mikor megérkeztek a mentősök döbbenten állapították meg, hogy nem állt le a szívem, lélegzem, és egy karcolás sincs rajtam.  Élek. Néma csend ült le a vidámparkba, elhalkultak a visítozó gyerekek, abbamaradt a zsongás. Mintha mindenki megnémulna. Ezernyi szempár meredt rám és féltek tőlem, hiszen ezt ember nem élte volna túl, az meg csak ráadás, hogy sebek nélkül. Az eszméletemet vesztettem el. Kinyitottam a szemem, mire egy nő a hátsó sorból felsikoltott. A többi ember is így tett volna, de a döbbenetükben megszólalni sem tudtak. Lassacskán felálltam. Az emberek ekkor rájöttek, hogyha ebbe nem haltam bele, mint egy normális halandó, akkor én nem vagyok az. Ennek következtében visongva széledt szét a nép. Legnagyobb fájdalmamra James is eltűnt és nem jött vissza. Soha többet nem fog. Egyedül maradtam.

Nincs olyan, hogy reménytelen

3. fejezet

Hazamentem, de a szüleimnek nem említettem meg a furcsa balesetemet. Habár tudtam, hogy hamarosan nem marad titok senki előtt. Egy külsős, aki nem lát a képességemnek a mélyére áldásként tekint rá.  Rám meg egy természetfeletti lényként. De ez nem igaz, inkább átok, mintsem áldás. Mi tettem, hogy ezt érdemeltem?! Átok, mert elveszítettem a barátomat és félnek tőlem. Mit nem adnák azért, hogy újra halandó lehessek. Gyönyörű, szikrázó napsütés volt, de engem csak egy dolog érdekelt. Hogy akkor mi vagyok? Nekitámasztottam a fejem a falnak és gondolkoztam.  Belevertem a falba, majd lecsúsztam a fal mentén, mert eszembe jutott mi lesz majd később. Elhatalmasodott felettem a sírás, és egy kövér könnycsepp gördült végig az arcomon, ezt ezer követte. Kimentem az utcára, szembesülni a világgal, de félt tőlem. Ahogy mindenki. Eltakartam az arcom, de ez semmit nem ér. Szembetalálkoztam, akit az iskolában láttam már. Személyesen még nem találkoztunk. Addig a percig. Mert odajött hozzám, letörölte könnyeimet, és így szólt:

- Tudom, hogy csak látásból ismerlek, de mi a baj?- kérdezte aggódóan és valóban rémület ült ki az arcára.

- Hallottál felőlem valami furcsa dolgot?- kérdeztem, mire nagy döbbenetemre így folytatta:

- Ami azt illeti... - kezdte, de rögtön folytatta- De én nem félek tőled. - mondta, mire csodálkoztam. Ezernyi kérdés kavargott a fejemben.

Halandók

4. fejezet

- De miért...? - kérdeztem volna, de félbeszakított.

- Mert ettől még ugyanúgy közénk tartozol. - válaszolta komolyan, egyenesen a szemembe nézve.

- Vanessza vagyok. - mondta még mindig sokkot kapva.

- Igen tudom. Mark vagyok. - válaszolta kedvesen. Beszédbe elegyedtünk. A barátom lett. Az egyetlen barátom. Hazaértem. A szüleim tudták az elmúlt eseményeket, mert némán ültek az asztalnál. Egy szót sem szóltak. Felmentem a szobámba. Mérhetetlenül boldog voltam, és legszívesebben kikiáltottam volna a világnak, hogy újra van barátom. Mark. Másnap együtt töltöttük a napot Markkal. Éppen sétáltam az utcán, mikor egyenesen felém száguldott egy autó. Belém csapódott.  Mark a cukrászdában volt, hogy fagyit hozzon, de mikor látta a balesetemet, eldobta azokat, és felém futott. A nő kiszállt a behorpadt a kocsijából, sértetlenül és ő is felém sietett. Közben imákat korholt. Mark odaért hozzám. Letérdelt mellém, és megcsókolt, ebben a pillanatban felpattant a szemem, mint egy lakat. A nő sikoltva szaladt el, azt kiabálva: " hát mégis igaz". Az autót otthagyta.

- Miért csókoltál meg, hiszen tudtad, hogy felébredek? - mondtam feleszmélve Mark bámulásából.

- Pont azért, mert tudtam, fel fogsz ébredni. - mondta, majd újra megcsókolt. Életünket egymáshoz fűztük.

Végszó

5. fejezet

Boldogan éltünk, amíg meg nem haltunk. Vagyis amíg Mark meg nem halt.  Nincs olyan nap, mikor ne bánnám,  hogy miért nem töltöttünk több időt együtt. Úgy volt örökre együtt maradunk. Rájöttem, hogy csak nálam érvényesül az, hogy örökre. Arra is rájöttem, hogy nem akarok új barátokat, új szerelmeket, mert úgyis elveszíteném őket. Rajtam kívül nincs még egy halhatatlan. Életem végéig egyedül maradok, ha létezik ilyen. A családtagjaim is elhunytak. Néha még érzem Mark forró, szerelmes csókját, vigaszt nyújtó ölelését. Az emberek ennyi év után is félnek tőlem, és minden halandó ismeri történetem. Nap, mint nap egyedül ülök a karosszékemben, és gondolkozom, felkutatom emlékeim boldog perceit. Se kutyám, se macskám. Ők is elhagynának, mint minden és mindenki. Megpróbálkoztam kést döfni a szívembe, de hiába. Mikor behunyom a szemem látom magam előtt a szeretteimet. Bárcsak Marknak adhattam volna a képességem. Ő jobban megérdemelte volna. Bárcsak itt lennének velem. Bárcsak belehalhatnák bánatomba. De mind hiába, bárhogy könyörgök, nem hozhatom vissza őket. Halhatatlan vagyok.