Elfeledtelek...

Trailer

Prológus

Gimnazista voltam. Mikor először megpillantottalak a suliban, elkezdett hevesen verni a szívem. A fekete hajad, égkék szemed volt az, ami amolyan "szerelem volt első látásra" hatást keltett bennem. A mosolyod nekem nem volt elég. Én akartam hallani legelőször felnevetésed. Majd egyszer ott termettél előttem. Elbűvölően ragyogott még mindig a szemed. A hangod bársonyos volt, hirtelen megfogtad kezem, s kihasználtad az alkalmat. Megcsókoltál. Életem legszebb csókja volt. Kérdeztem, hogy "Miért?"- lesütöttem a szemem- "Köszönöm!".... Egyre többet voltunk együtt, s egyre közelebb kerültünk egymáshoz. Pedig csak fiatalok voltunk, tizenhat évesek, mikor megtörtént az, amire nem mindenki számíthat. Érezni akartalak, és éreztelek is! Csókod végig hatolt mindenegyes porcikámon. Kezed simítása az arcomon égett. Az iskolában is mindig együtt szeltük a folyosókat. Mind ez alatt fogtad a kezem míg ...míg egy idő után nem törődtél velem. Más lányokat bűvöltél el a mosolyoddal. Én csak egy darab porszem lettem tekintetedben. Próbáltál figyelmen kívül hagyni. Első hetekben nem sikerült. Évekkel később már az se érdekelt, hogy élek-e vagy meghaltam. Végzősök lettünk. Majd a diplomakiosztón mindenkire rámosolyogtál, csak egy szőke hajú, sötétkék szemű, bánatos lányt hagytál ki. Én voltam az. Minden nap elhatalmasodott felettem a sírás. Majd túlléptem rajtad. A művészet, mi kihúzott abból a gödörből, amit te ástál ki nekem. Reméltem egyszer te is beleesel. Majd elfeledtelek, s csak a karrierem foglalkoztatott. Minden bánatomat, fellángolásomat megfesthettem, megírhattam. Csak a művészetnek éltem. Szerettek, nem úgy, mint te. Hetente vagy kétmillió megtekintés érkezett, s rengetegen jöttek el egy- egy könyvbemutatómra, úgy éreztem megtaláltam önmagam. Végül valami ismét felborította életem egyensúlyát ....te is ott voltál...

I am…

2015. június 2.

6:30

Az ébresztőórám jelzésére ébredtem. Nem komótosan, hanem frissen… Na meg kócos hajjal. Felkeltem az egyszemélyes ágyamból, nyújtózkodtam egyet és lesétáltam azon a két fokon, mely be lett építve a házamba. Nem nagy lakás, de pont ilyet akartam. Se túl nagyot, se túl kicsit. Szembe velem volt a „tér” (ez a név volt rá a legtalálóbb), ami azt jelentette, hogy a konyha, a dolgozószoba és a nappali közt nem volt fal. Mintha egyetlenegy szoba lett volna, és nem három helyiség. A konyha felé vettem az irányt. Leültem a fekete, márványlapokkal borított bárpult mellé, elővettem a müzlit, tejet, majd enni kezdtem. Felálltam a pulttól és kávét igyekeztem készíteni. Reggel, gyér napsütésben iszogattam forró, frissítő kávémat. Ezután megfordultam, és a gardróbbal találtam szembe magam, mellette a hálószobámmal és a fürdőszobával. Az ajtótól balra voltak a ruháim, ékszereim, cipőim, jobbra pedig… jobbra voltak az igazán fontos könyveim, festményeim, mindez több nagy dobozba rendszerezve. Átöltöztem. Nyár lévén felvettem a piros, magas szárú tornacipőm, a rövid farmernadrágom, az I am… feliratú pólóm, a tollas fülbevalóm és az Infinity feliratú karkötőm. 20 évesen ilyen ruhákba jár az ember. A nappalin keresztül vettem a célom. A nappali egy napos, szinte üres szoba. Nem szeretem a zsúfolt tereket. Mindössze egy fehér, ötszemélyes kanapé, egy ívelt TV és egy könyvespolc van a helyiségben, ami átfut a „téren”. A könyvespolcra vannak pakolva a saját szerzeményű könyveim. Átértem a dolgozószobámba. Művész vagyok, azaz festek, könyvet írok, rajzolok. Három fehér kanapé, egy laptop és egy üvegasztal van a szobában. Mindig leülök az egyik kanapéra, ölembe veszem a laptopom és írom az Árnyék című könyvem folytatását. Most is ezt tettem.

 

8:00

Végeztem a könyvemmel. A végére odaírtam azt, mondatot, ami minden könyv végén ott szerepel: „írta: Nagy Izabella”. Nagyon szeretem ezt a „jelmondatot”, mert nem csak azt jelzi ezzel, hogy vége van valaminek, hanem azt, hogy ez egy új kezdete, minden befejezett könyv után várják, hogy újat írjak. Lecsuktam a laptopom fedelét. Az előszobából kirohanva megláttam Afrodité-t és Juliust. Ők a nyulaim, és azért kaptam ilyen fura nevet, mert odavagyok, a régi, római nevekért. Afrodité egy hófehér, nőstény, oroszlánfejű törpenyúl, Julius szintén oroszlánfejű törpenyúl, csak ő koromfekete és bak. Még nagyon kicsik és nagyon játékosak. Rajtuk kívül van még egy kis, fiú Husky kutyám, Brutus. Nagyon szeretem az állatokat, olyanok nekem, mint a lelki társaim, és ezt nem azért gondolom így, mert egyedülálló vagyok és magányos, hanem azért, mert egyszerűen imádom őket. Ránéztem a faliórára és láttam, hogy elmúlt 8 óra. Előkaptam a táskám, belepakoltam a pénztárcám és a laptopom, majd kiszaladtam az ajtón. Gyorsan bezártam a kaput, és a garázshoz siettem. Felnyitottam a garázsajtóm, ami mögül megcsillant az új, vörös sportmotorom. Autóm nincs, csak motorom. Felhúztam a fejemre a bukósisakot, kirúgtam a támasztóját, majd beindítottam a motort. Rekordidő alatt értem a Secret könyvkiadóhoz. Itt dolgozok. Szokás szerint nem volt nagy nyüzsgés. Még egy kis cég vagyunk, de egyre feljebb törünk. Találkoztam Tomival, a „tanácsadómmal”. Nem ez a foglalkozása, csak úgy csinál. Tanácsokat osztogat.

- Egy nő keres téged, valami interjú kapcsán. – ahogy ezt kimondta, megállt a szívverésem. Engem? Interjú? Nem értettem, mit akar mondani, hiszen még nem adtam interjút senkinek. És ekkor megvilágosodtam. Interjút akar velem készíteni! Gyorsan odasiettem a célszemélyhez, és bemutatkoztam. Azt mondta június 13-án interjút akar csinálni velem, a könyvemmel kapcsolatban. Nagy munkába kezdtem. Átnéztem a könyvem, mert tökéletesíteni akartam. Ez jó ideig eltartott.

20:00

Ilyen hamar beestem az ágyba, mert annyi mindent csináltam a nap folyamán. A könyvem tökéletesítettem, elmentem vásárolni, nagytakarítást végeztem és megrajzoltam a könyvem borítóját. Kifáradtam.

 

Elégedetten

2015. június 2.

6:00

Ma korábban keltem, mint szoktam. Mert ma egy fontos nap van. Kiállításom lesz. Nem a legmodernebb és a legjobb, de ennek is felhőtlenül örülök. Így aztán sokat kellett készülődnöm. A konyha felé vettem az irányt, mint minden átlagos napomon. Leültem a székre, megreggeliztem és ittam egy tejeskávét. Majdnem felbuktam Brutusban, mert a szoba kellős középen támadt kedve lepihenni. Én pedig nem vettem észre, mert mesterien tudja álcázni magát. Ugatott, ami azt jelenti, éhes. Visszafordultam és konzervért indultam. Időközben elfelejtettem, mit akartam a konyhában, így aztán menni akartam a dolgomra, de az ugatás eszembe juttatta. 1 konzervet, 1 csomag szalmát és egy csomag nyúltápot vettem elő a konyhaszekrényből. Gondosan kitakarítottam az állataim helyét és megetettem őket. A gardróbba mentem, hogy felöltözzek. Felvettem egy fehér bolerót, egy pár, fehér converse-t, egy farmernadrágot, egy fekete pólót, egy bagoly mintájú nyakláncot és egy pár tollas fülbevalót. Sokan mondták már, hogy furcsa vagyok, mert mikor ki kell öltöznöm, az számomra azt jelenti: converse, farmer, póló, meg némi kiegészítő. Nagyon ideges voltam a kiállítás miatt. Összeszedtem a festményeim, a rajzaim, hogy bemutassam a kiállításomon. Egy párszor már voltam ilyen rendezvényen, de olyanon még nem, ami csak rólam szól. Korábban is kell beérnem a munkahelyemre, így hát indulni készültem.

7:00

Bezártam magam mögött az ajtót, és beleszippantottam a levegőbe. Nagyot sóhajtottam. Felültem a motoromra, kirúgtam a támasztóját, felhúztam a fejemre a bukósisakot, majd beindítottam a motort. Nagy sebességgel száguldottam végig a város utcáin. Megláttam a kiállítótermet. Leparkoltam, lekaptam a fejemről a sisakot, kitártam az ajtót és beléptem. Csodás látvány fogadott. Hatalmas terek, gyönyörű világítás, oszlopok. Eközben megpillantottam Tomit és odasiettem hozzá. Festővásznakat fogott a kezében.

- Szia. Izgulsz? – kérdezte tőlem. Az én képeim voltak a kezében.

- Ööö… Nem… De.

- Nem kellene pedig. Tudom, hogy minden rendben lesz. Csak annyit kell csinálnod, hogy körbevezeted a csoportot, bemutatod a festményeid, majd aláírást osztogatsz. Rendben? – vázolta fel a kiállítás menetét.

- Rendben. – mondtam, majd mély lélegzetet vettem. Akkor gyerünk. Kitárták a kapukat, jelezve az embereknek, hogy bejöhetnek. Abban a pillanatban embertömegek nyomultak be az ajtón. Ahogy megláttam felém indultak. Szaporán vert a szívem.

- Köszöntök mindenkit, Nagy Izabella vagyok és az én kiállításom tekinthetik meg most. Körbevezetem önöket, aztán majd, aki akarja, annak aláírást adok. – Az emberek bólogattak és helyeseltek. Elérkeztünk az első festményemhez. Egy táncos bált ábrázol, ahol az embereken maszk van. – Ez volt az első festményem, amit 2014-ben festettem. Egy előkelő bált ábrázol. – és így ment ez tovább. Elmondtam az ehhez hasonló információkat a képeimről, majd jöhetett az aláírás osztogatás. Leültem egy asztalhoz, mire az emberek már ott tolongtak. Nem voltak valami sokan, de legalább nagyon szerettek. Különböző fényképeket, könyveket, alkarokat írtam alá. Ez is eltelt egy darabig. Mire végeztem és mehettem haza 12 óra lett. Nem hittem, hogy ilyen sokáig el fog tartani. Mondjuk, nem kellet volna ilyen sokáig eltartania, de mivel kezdő vagyok és tapasztalatlan ilyen téren hosszabbra sikerült, mint terveztük. Ettől függetlenül egy élmény volt. Boldogsággal tölt el, hogy vannak rajongóim.

12:00

 Elköszöntem a többiektől és elindultam haza. Fárasztó volt a nap, de korántsem volt vége. Csináltam magamnak ebédet, amit el is fogyasztottam, majd elmentem a kisállatkereskedésbe, hogy az állataimnak vegyek dolgokat. Vettem egy csipogó malacot Brutusnak, szalmát, tápot, konzervet a nyulaimnak. Az egyik polc mögül megláttam egy kis hörcsögöt, ami nagyon megtetszett. Végül meg is vettem. Caesarnak neveztem el, természetesen. Vettem a hörcsögnek kalitkát, önitatót és minden egyéb kelléket. A hazaszállítás elég nehézkes volt, mert féltem, hogy leborul a csomagtartóról a ketrec, így hát olyan lassan mentem, mint egy kerékpáros. Talán gyalog hamarabb hazaértem volna. Aztán végre mégiscsak hazaértem.

15:30

Caesart a nappaliban helyeztem el. Bepakoltam a ketrecét, hogy otthonos legyen. Nagyon boldog volt. A kutyám és a nyulaim nagy kíváncsisággal mentek oda hozzá. A hörcsögömet még nem tudtam kézbe venni, mert megharapott. Hozzám kell szoknia. Átmentem a dolgozószobámba, és festeni kezdtem. A kiállítástól jött meg annyira a kedvem most hozzá. Mikor észbe kaptam már 20:30 volt. Igen, ennyi időt el tudok tölteni rajzolással és festegetéssel… De azért meg voltam elégedve a munkámmal. Holnap majd beviszem a kiadómhoz.

20:30

Végre leülhettem netezni és Tv- t nézni. Beléptem az Instagramra, ahol számos komment virított az oldalamon. Többnyire pozitív. Gratulációk mindenütt. Elégedetten csuktam le a laptopon fedelét. A Tv-ben a Mentalista ment, úgyhogy azt néztem.

21:45

Kikapcsoltam a Tv-t és aludni indultam. Óvatosan átlépkedtem a két törpenyulam, nehogy rájuk lépjek. Hosszú nap volt a mai, de hihetetlenül jó is egyben.